Ajánlás alapján választottuk Pétert az esküvőnk egyik legfontosabb szolgáltatójának. Az első megbeszélt találkozónkon tudtuk, hogy őt szeretnénk felkérni ceremóniamesternek, mivel azonnal nagy összhangba kerültünk. Tökéletes ütemtervet készített nekünk a beszélgetésünk közben, nekünk csak annyi volt a dolgunk hogy megpróbáljuk összeszedni, mit-hogyan szeretnénk a nagy napon. Közben menő bűvésztrükkök sorozatát mutatta be, tehát az egész “megbeszélés” rögtönzött kis bemutató is volt. Az esküvő előtti héten leegyeztettünk minden fontos dolgot, beszélgettünk egy jót, lehetőséget adott online megbeszélésre is, hogy ne kelljen felutazzunk Budapestre. Ez nagy könnyebséget jelentett, pontosan úgy, mint a fizetési mód is, ami teljesen modern kereteken belül, utalással történt, számla ellenében. De hagyjuk is az anyagiakat. A nagy napon kivételes nyugodtsággal kezelt minden helyzetet. A megbeszéltek szerint járt el minden pillantban és amellett hogy rengeteg figyelmet szentelt nekünk, a közönséget sem hanyagolta el. Folyamatosan fenntartva a figyelmüket, megalapozta az este hangulatát. Percre pontosan sikerült követni az ütemtervet a segítségével, még a rossz idő ellenére is, időpontok menet közbeni módosításával. Emberileg és szakmailag is megkapja az 5*-ot, mert sajnos 6-ot nem enged adni. Köszönjük neki hogy elvállalta a ceremóniamesteri szerepet. Mindenkinek kötelező egy Fehér Péter az esküvőjére, aki remek hangulatú, varázslatokkal teli estét szeretne, amire mindíg emlékezni fog.