Janka és Norbi
Iszonyatosan jó Nagy napunk volt és ebben Petinek hatalmas szerepe volt. Jóval többet adott hozzá, mint bármelyik ceremóniamester, akit valaha láttunk. Egyben tartotta az eseményt, sosem volt üresjárat. Teljes mértékben rábízhattuk magunkat. 100%-ban odafigyelt ránk is és a vendégeinkre is. Magán bűvészelőadásokat tartott, szórakoztatta a násznépet folyamatosan. Eleinte azt hittük főleg a gyerekeket fogja lekötni […]
Marietta és Renátó
Ezt hooogy? Történt az , egyszer csak, hogy összeadnak minket ma. Nem volt kérdés, a legjobb kell Így történt, hogy Péter lett! A jó hangulat abszolvált , a tátott száj garantált. A gondolkodóknak üzenet: nehogy, egy percet is késlekedj! Megalapozza majd a nagy napot, emlékszel rá majd míg nem hívnak papot! 🙂
Betti és Patrik
Már az elején tudtuk, hogy valami különlegeset szeretnénk az esküvőnkre. Mikor megtaláltuk Pétert, aki nem csak CM, hanem bűvész is, rögtönt tudtuk, hogy ő a tökéletes választás. Az első találkozó után is nagyon elégedettek voltunk, és ez az idő előrehaladtával csak fokozódott. Péter mindenre odafigyelt, olyan dolgokra hívta fel a figyelmünket, amikre nem is gondoltunk. […]
Evelin és Norbi
Peti varázslatosan levezényelte a Nagy Napunkat. Szó szerint 🙂 Már az elején tudtuk, hogy Petit szeretnénk felkérni ceremóniamesternek, ezért hozzá igazítottuk az esküvőnk napját. Tudtuk, hogy tökéletes nap lesz, de hogy ennyire… Már az előkészületek alatt is végig támogatott minket, elvarázsolta a rossz időt és hihetetlen profizmusával szórakoztatott minket és a vendégeinket is. A legjobb […]
Andi és Gergő
“Vannak csodák, amik sosem érnek véget” … Peti is egy ilyen csoda! Még csak 10 perce beszélgettünk, amikor egy fontos hívást kapott. Ebben a pár percben, amikor elvonult, mi egymásra néztünk, és már tudtuk, hogy Ő lesz a ceremóniamesterünk. Nagyon sok tanáccsal látott el minket a szervezés alatt, bármikor a rendelkezésünkre állt, és támogatott minket. […]
Saci és Peti
Nem csak költői túlzás, hogy ajándék volt nekünk a Peti, mert tényleg ő volt nekünk az első nászajándék, Apukámék jóvoltából és hát a dolog költői oldalán is, minden túlzás nélkül állíthatom ezt… Ott volt nekünk támogatással, ötletekkel és bátorítással mindig, ha szükségünk volt rá. Nem lehetünk elég hálásak ezért neki. A nagy napon minden olyan […]
Adri és Miki
Mikor Péterrel másodjára találkoztunk kiállításon rájöttünk, hogy az eredetileg vőfélyesre tervezett esküvőnket, már nem tudjuk elképzelni nélküle. A szervezésben óriási segítség volt – egyrészt a forgatókönyvvel, másrészt azzal, hogy megnyugtatott egy szuper stresszes menyasszonyt. A nagy napunkon aztán egészen a lagziig nagyszerű, profi munkát végzett, mindent kézben tartott, intézett – még arra is odafigyelt, hogy […]
Mesi és Peti
Kedves Peti! Mit is mondhatnánk hiszen tudtuk előre, hogy Te leszel a tökéletes alany arra a feladatra, hogy levezényeld a nagy napunkat. Először is, ez 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy kedves barátunk esküvőjére mentünk és megragadta a figyelmünket az, hogy milyen profin van levezényelve az esküvő. A szórakoztatás része, csak hab volt a tortán. […]
Anita és Ákos
Az interneten találtunk rá Petire, és a videói alapján egyértelmű volt számunkra, hogy őt kérjük fel, tegye varázslatossá az esküvőnk napját. A profizmusa végett rögtön tudtuk, hogy biztos kezekben van a nagy napunk. Az esküvőn elbűvölt mindenkit, szuper meglepetésekkel dobta fel az estét, és nagyon jól kezelte a “váratlan” helyzeteket. Hálásak vagyunk a munkájáért ♥️
Barbi és Dani
Annyira megtetszett nekünk Péter munkássága, hogy a dátumunkat is hozzá igazítottuk. Néha szoktunk járni bűvészestekre, ezért hozzánk közel áll ez a világ, szeretjük ha elvarászolnak minket. Abban biztosak voltunk, hogy vőfély helyett inkább ceremóniamesterre bíznánk a nagy napunk levezénylését és rögtön szimpatikus volt, hogy Péter mindezt bűvésztrükkökkel megspékelve teszi. Mindkét személyes találkozónk szuper volt, kártya […]