FEHÉR PÉTER, A BŰVÉSZ – CEREMÓNIAMESTER
Profi ceremóniamester az esküvőtökre – mert kell Nektek

Kedves Jegyespár!

Ceremóniamesterként 2008 óta, 2010-től pedig mint bűvész-ceremóniamester veszek részt esküvőkön; ez a kifejezés azóta az én nevemmel forrt egybe az esküvőszakmában. Én találtam ki és én voltam az első, aki e két gyönyörű hivatást együttesen alkalmazta. Azóta is az egyetlen olyan ceremóniamester vagyok, aki ebben a formában főállásban, évente 25-40 ifjú párnak teszi varázslatossá a nagy napját!

Az ESZSZÉ Egyesületnek (Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesülete) megalakulása óta a tagja vagyok. A jegyespároknak az egyesületbeli minősített tagságom garanciát jelent az általam elvégzett munka minőségére nézve.

Ceremóniamesterként a legfontosabb feladataim közé tartozik, hogy gondoskodjak a jó hangulatról, hogy az ifjú pár és a vendégek is jól érezzék magukat. A zene és a tánc legtöbbször fontos része a lakodalomnak, ám a vendégek is elfáradnak néha. Ilyenkor egy-egy előre megbeszélt, jól levezetett program segít a jó hangulat fenntartásában vagy azok az apró „varázslatok”, amelyekkel – bűvész-ceremóniamesterként – még különlegesebbé, varázslatosabbá teszem a mulatságot.

A kezdetektől fogva rengeteg trükköt alakítottam át speciálisan az esküvőkre, hogy ott minden tekintetben megállják a helyüket. Ezek a “varázslatok” rövidek, az ifjú párról és az esküvőről szólnak. A csodák végén pedig jön az elmaradhatatlan katarzis, a véget nem érő taps, mely egyértelműen az ifjú párnak szól.
Fontos szempont lehet a döntésetekben az is, hogy a szerződéskötéstől egészen a lakodalom napjáig segítséget tudok Nektek nyújtani a szervezésben, hiszen a több száz sikeres esküvőn rengeteg tapasztalatot szereztem.

Már az első találkozás alkalmával végigbeszéljük a nagy nap eseményeit, és a beszélgetésünk alapján általam elkészített forgatókönyvet a szerződés megkötésekor át is adom nektek. Ez a forgatókönyv végigkíséri a felkészülési folyamatot és segítségetekre lesz abban, hogy ne tévedjetek el az események útvesztőjében.

Ha ezek alapján úgy érzitek, hogy életetek legfontosabb napján szívesen vennétek igénybe egy tapasztalt, és egyedülálló szolgáltatást kínáló ceremóniamester segítségét, vegyétek fel velem a kapcsolatot! A személyes találkozó után ráértek eldönteni, hogy az általam kínált szolgáltatás elnyerte-e a tetszéseteket.

Amennyiben Ti is varázslatos nagy napot szeretnétek, akkor ne várjatok tovább! Keressetek meg még ma!

A BLOG menüben rövid, de nagyon hasznos cikkeket találtok!

Fehér Péter
a bűvész-ceremóniamester

Visszajelzések

Tündi és Feri

Az esküvő dátuma: 2023-05-13

"Nagyon örülünk, hogy Te vezényelted az esküvőnket! Első találkozásunkkor is nagyon szimpatikus és kedves voltál. Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy felkérjünk. Nem is bántuk meg! 🙂 Nagyon jó trükköket mutattál be és nagyon örültek a vendégek, hogy nem hagyományos ceremóniamester vagy. Külön tetszett, hogy amikor sokat ültek a vendégek az asztaloknál (pl vacsoránál) jártál körbe szórakoztatni őket. Sőt, az együtt álldogáló emberekhez is odamentél, többen mondták, hogy úgy érezték külön show-t kaptak tőled. A poénjaid nagyot ütöttek, helyén voltak. Nem volt ízléstelen sehol, ezt külön ki is emelte 1-2 résztvevő (pl nagybátyám is, a pap aki összeadott minket). Egyébként nagyon részletesen megterveztünk mindent előre és úgy érezzük, hogy sikerült is nagyjából aszerint megcsinálni, nagyon jól koordináltad a népet. Köszönjük! Összességében nagyon meg voltunk veled elégedve. Nagyon hálásak vagyunk és örülünk, hogy téged választottunk! Köszönjük! 🙂

"

Péter szolgáltatásaira adott csillagok száma (1-5): ★★★★★ - 100%


Jolgi és Tibi

Az esküvő dátuma: 2022-10-29

"Péter csodás ceremóniamester! Nagy segítség volt az előkészületek során és az esküvőn is. A programot kiválóan koordinálta, összeszedetten a megbeszéltek szerint ment minden. A násznép külön kitért rá a visszajelzések során, hogy mennyire jól választottunk, és ezzel mi is egyetértünk. A bűvésztrükkök látványosak és szórakoztatóak. Csak ajánlani tudjuk Pétert!"

Péter szolgáltatásaira adott csillagok száma (1-5): ★★★★★ - 100%


Peti és Dóri

Az esküvő dátuma: 2022-10-15

"Péter nyújtja a legegyedibb, legjobb ceremónianester szolgáltatást az országban! Nemcsak önmagában a bűvésztrükkjei veszik le a lábaikról a vendégeket, de mindig van hozzá megfelelő körítése és pontosan tudja, hogy melyik pillanatban van szükség valami varázslatra! Hihetetlenül figyelmes, együtt él az esküvő történéseivel - nálunk például amikor az énekes fellépő barátunk minket átkarolva adta elő műsorát és észrevette, hogy a fotós megörökíti a pillanatot, gyorsan közénk szórt egy kis konfettit, hogy még jobb képek készülhessenek! És ez csam egy példa a sok közül 🙂 Csak ajánlani tudjuk, igazi jófej, fiatalos, szórakoztató ceremónianester!"

Péter szolgáltatásaira adott csillagok száma (1-5): ★★★★★ - 100%


Videók